Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 16., szombat

Motoros születésnap

Ez a történet még januárban esett meg, Édesapám 50. születésnapját ünnepeltük. Megkértek, hogy süssek valami finomat apukámnak. Közben kiderítettem, hogy nem csak egy torta lesz, hanem lesz még a Brigi nővérem részére is és ha jól emlékszem még a Zsuzsi pót-anyukámnak is volt. Persze azt érdemes megemlíteni, hogy érthető legyen, hogy a családban a január zsúfoltig van születésnapokkal. Na, szóval olyat akartam sütni, ami kitűnik a tortatömegből, de még sem marad az ember nyakán a többivel egyetemben. Tehát nagy legyen, de fogyjon is el! Az alapötletem onnan jött, hogy apukám nagy motoros, szeret a sárban dagonyázni, száguldozni hegyre fel, völgybe le. Tehát egy saras-földes jellegű csokitortát képzeltem el, amin lángok szegélyezte szerpentin út vezet felfelé. Legfelül pedig egy tüzes karikát átugró motorra gondoltam.


Itthon nagyon sokféleképpen kísérletezgettem, hogyan tudnám megoldani, hogy felfelé vezessenek a lángok egészen a karikát is belobbantva. Azt gondoltam, hogy a szegély lehetne alkoholba áztatott meggy, de nem akart begyulladni rendesen, még a pálinkától sem. Egy éjszakán át áztattam benne, de utána sem. Ha éppen rálocsoltam és úgy gyújtottam meg, úgy égett, de akkor meg az egész tányér égett vele együtt. Kerestem leírást, képet, hogy csinált-e valaki ehhez hasonlót, találtam is egyet:

Nem mertem vállalni a kockázatot hogy beégek vele (szó szerint), ezért ki kellett találjak valami mást. Akkortájt láttam a neten, hogy valaki jeget akart csinálni a tortára és cukor szilánkokat készített, amit előtte kékesre színezett.


Gondoltam, miért is ne lehetne piros, narancssárga, mintha lángok nyaldosnák a szélét. Igazi kemény metál hangulatú motoros tortaaaa. JEAH!
Már csak a méretét kellett kigondoljam és azt találtam ki, hogy egy állványzatot építek kartonpapírból és azon lesz egy vékony réteg kakaós piskóta, amit narancslekvárral töltök meg.

Ez a karton alap, amit alufóliával borítottam be.

Ráültettem a tortát, majd bevontam csokikrémmel.

Dunakavicsból készítettem sziklákat a dombra, bevontam őket is csokival.

A torta tetejére pedig egy olyasmi motort vettem, ami színben apukámé. Sajnos márkára nem egyezik a kedvencével, mivel az ő kedvence a Husaberg, én pedig a neten csak Husqvarna-t találtam. Kicsit átalakítottam, mert az elején valami más számozás volt, viszon én kijavítottam 50-esre! :D



Mivel még két másik családtagomnak is szülinapja volt, ezért őket is ráültettem a tortára. Mint mindig, az utolsó pillanatig tudok dolgozni a tortákon, ezért ezúttal sem történt máshogy. Zsuzsit és Brigit, még aznap formáltam meg, hogy ők se maradjanak ki a buliból.


Nagyon meglepődtek, amikor elkezdték szeletelni és látták, hogy csak egy vékonyka réteg süti ez a monstrum. 
Ismét megszenvedtem vele, de végül is megérte. 
Aztán készítettem még apunak egy kupont, amit ha bevált, sétarepülhet egy kisrepülővel. Mivel a másik nővérem (Eszter) pilóta, ezért elintéztem, hogy ha jó idő lesz, akkor repülhetnek. Annyira odavolt tőle! Sajnos nem írhatom le ide, mert még a digitális tinta sem bírná el azt, amilyen szavakat használt, úgy örült! :D


Hát így telt apukám ötvenedik születésnapja. Remélem mindent leírtam amit szerettem volna. Ja, egyébként még nem váltotta be a kupont, úgy hogy lehet hamarosan itt lesz az ideje! :)


2014. december 30., kedd

The Fairy Tree Cake



Ezt a tortát még novemberben sütöttem, de valahogy annyira sok dolgom volt, hogy még nem tudtam feltölteni és megírni. Szóval...
...Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Niki tündérke, aki éppen novemberben töltötte be a 24. életévét. (Ha emlékeztek, tavaly is neki sütöttem a Zúzmarás tortát) Mi sem lehetne jobb tortaötlet egy házias tündér asszonykának, mint sem egy erdőszéli varázskunyhó, varázsgombákkal egy minifában. Tele őszies színekkel, összegereblyézett levelekkel, madárkákkal.

A takaros otthon hozzávalói:
  • Diós piskóta
  • Nutellás mascarpone krém
  • Fondant
  • Ételszínezék
  •  Fogpiszkáló
  • 6db muffin
 Első lépésként megsütöttem a piskótát, amit apróra tört dióval kevertem ki. Kis tortaformát használtam(18cm), hogy kicsit magasabb, "fás" jellege legyen, ne pedig hagyományos torta forma. 
Amíg sült, addig elkészítettem a nutellás mascarpone krémet: 200ml habtejszínt felvertem habosra, majd belekevertem 250gr. mascarpone krémet. Igazi Nutellával ízesítettem, 5-6 ek. elég is bele, hogy nutellás legyen, de még azért nem olyan tömény. 



Ha kihűlt a piskóta, 3 rétegre vágom, majd megtöltöm a krémmel. Hagytam annyi krémet, hogy a torta külsejére is jusson a fondant alá. Ja, igen a külsejét is megkentem a krémmel, vékonyabban, mint a belsejét és betettem a hűtőbe kicsit dermedni. Azért fontos a külsejét is ilyen módon alapozni, hogy ne száradjon ki a piskóta és ez segít a fondant-t a helyén tartani, nem csúszik le a tortáról.
Megsütöttem a diós muffinokat is, ami az érdekesség, hogy tényleg muffint sütünk, nem piskóta alappal töltjük meg a formát! Sokkal egyszerűbb, hamarabb kész van, nem kell hozzá annyi tojás, nem lehet elrontani! A lényeg, hogy 6dkg darált diót tegyünk bele és pont ugyanennyivel kevesebb lisztet.
Ha megsült és kihűlt, akkor a tetejüket lekenjük a nutellás krémmel.
Jöhet a díszítés!! :)
A fondant felét(én 1kg fondant-ból dolgoztam, tehát 50dkg a fele) barnára színeztem porételfestékkel. Nem kell feltétlen homogén állagúra dolgozni a színét, lehet kicsit márványos is. Ez lett a fa kérge. 
Ezt mintázhatjuk fa erező mintával is, nekem sajnos még nincs olyanom, ezért én csak ételfestő filccel rajzoltam erezetet.
Most jöhetnek a falevelek. Narancsos-barnás-zöldes fondant-t gyúrtam, amit kis rombuszokká vágtam, majd felpödörtem, így már kissé száraz levél hatása lett. Belenyomkodtam egyesével a muffin tetejébe, majd kis feles poharakban találtam nekik helyet megpihenni. Gyorsan elkészítettem pár varázsgombát is, amit ételragasztóval illesztettem össze. Most használtam ilyet először, nagyon praktikus, gyorsan lehet vele dolgozni és tartós! :)


Már ismertek annyira, hogy tudjátok, a legutolsó utáni pillanatig tudok szöszmötölni. Most is így volt, még gyorsan gyúrtam egy tündért, ablakokat, madárkákat, mindent ami még eszembe jutott! Igen, lehet, hogy a kevesebb néha több... de azt gondoltam, hogy az ember lánya csak egyszer lehet 24 éves, nem?




Annyira megpakoltam a tetejét, hogy alig fért bele a dobozába! Viszont, most okosabb voltam, mint tavaly. Ugyanis, tavaly mikor vittem a tortát bkv-val, leszakadt az ég, mire odaértünk kész csoda volt, hogy a papírdoboz még egyben volt. Talán nem is volt egészen egyben, ha jól emlékszem. Na, de most-hogy ne ismétlődjön meg még egyszer ugyanez- ráhúztam egy NEJLONZACSKÓT! Visszaolvasva úgy tűnik, mintha azt mondtam volna, hogy én találtam fel a kereket... pedig nem, de akkor is nagyon jó ötlet volt, mert hogy idén is leszakadt az ég. Csak kinyögtem a végére a lényeget, na! :D

Egy szó, mint száz, épségben célba ért a csomag és ismét nagy ájulások közepette sikerült meglepnem az ünnepeltet és a vendégsereget egyaránt. :)

A következő képek már a bulin készültek:




Isten éltessen nagyon sokáig Niki! :)
(Bocsi, hogy késve tettem fel!)

Még azt akartam írni a végére az ételszínezékkel kapcsolatban, hogy én porételfestéket szoktam használni, ami kicsit drágább, mint a folyékony, de sokáig elég és nem lazítja fel a cukormasszát! Összesen 3színt kell megvásárolni, amiből bármilyen színt kilehet keverni. Jó, akkor még egy feketét is, ha nagyon muszáj... na.
Ennyi! :)

2014. augusztus 4., hétfő

Torta Bogyóval és Babócával


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi-lány, akinek a harmadik születésnapját szerettem volna feldobni egy csodás tortával, a kedvenc meseszereplőivel: Bógyóval és Babócával!
Sajnos nem igazán ismertem eddig ezeket a figurákat, vagy egyáltalán, hogy miről is szól, mert nincs a közvetlen közelemben ilyen korú kisgyerek, akitől tanulhattam volna.
Így tehát megnéztem a neten egy pár részt, hogy inspirálódjak.
Nagyon aranyos volt az a rész, amikor az egyik kis csodalénynek születésnapja volt és az volt minden vágya, hogy lecsúszhasson egy szivárványról, a kis barátja pedig épített neki egy szivárványcsúszdát!
Rögtön elindult az agyam, hogy miként is tudnám megvalósítani azt a csúszdát... 
Természetesen elkészítettem a fondant-t, majd a szivárvány színeire megszíneztem porételfestékkel.
Magának a kis bogaraknak az elkészítése nem okozott nagy problémát, hiszen eléggé gyerekrajz szerű a mese, így nem tartott hosszú ideig a megformázásuk.

Részlet a meséből: a szivárványcsúszdán csúszdáznak :)

Így sikerült fondantból :)

A torta töltésére pedig tejszínes mascarpone krémet készítettem, amit fehércsokival és keserű kakaóporral ízesítettem.
A piskóta is felemás volt, sima és kakaós rétegekből állt.
A torta külsejét kakaós krémmel vontam be, majd erre jött rá a zöld fondant füves rét gyanánt.




Egy szelet rét a nagy mezőből :)

Úgy hallottam, hogy nagy volt az öröm, remélem majd máskor is lesz lehetőségem ilyen kis aranyosságot készíteni valaki aranyosnak! :)


2014. május 23., péntek

Orchideás torta





Ezen a héten volt kolléganőmnek 40.születésnapja és kapott tőlem egy tortát :)
Málna-mascarpone krémes töltelékkel, lila fondant-nal volt bevonva. Tetejére pedig egy lila-fehér orchideát készítettem (nem azért mert Újpest drukker :D) 
Tortával a szokásos módon jártam el, 2 piskótát sütöttem, 2-2 részbe vágtam, és megtöltöttem a málnás mascarponével:
250gr.mascarpone, kb ugyanennyi málnalekvár, 2csom.(2x200ml) habtejszín.
Kemény habbá verjük a habtejszínt, belekeverjük a mascarpone krémet, végül ízlés függően a lekvár mennyiséget.
A kihűlt piskótát megkenjük vastagon (kb1,5cm) a krémmel, majd rétegezzük a piskótával. 
Az egész tortánkat befedjük a krémmel, és habkártya segítségével szépen elsimítjuk az "ügyet" :D
 Itt egy kis segítség, hogy csinálják a profik (Ő vajkrémmel készítette):


Hűtőbe tesszük, amíg előkészítjük a fondant-ot:
Porételszínezékkel  színeztem be a 3/4 részét, Püspöklila árnyalatúra, 1/4-ét fehéren hagytam az orchideának.
Előzőnap készítettem só-liszt-gyurmából erezetet az orchidea szirmainak, hogy olyan legyen mint az igazi :)
Már nem emlékszem melyik facebook-os csoportban osztotta meg valaki, hogy só-liszt-gyurmából készített sütipecséteket, de tovább gondoltam a dolgot és virágszirom erezőt készítettem belőle! :D


Ha megformáztuk a szirmokat, hagyjuk száradni fél napig-1napig, majd kezdhetjük megfesteni :)


A szirmok végeibe drótot szúrtam, hogy könnyen lehessen hajlítani, mikor összefogom őket. Összesen 5 szirom, középre pedig egy kisebb lila fondant darab megfodrozva, összecsavarva készült.

 Ez pedig már az összeállított, kész ORCHIDEA :)

 Végül beborítottam lila fondant-nal a tortámat és sötétlila cukormázzal "csipke szerű" indamintát rajzoltam rá.
Mehet rá a virág és....

...VOILÁ!!! :)

Nagyon nehéz volt elszállítani, főleg most, hogy ilyen dög meleg lett hirtelen... egyébként is mindig rohanok reggel, de így ezzel a tortával nagyon kellet figyeljek, nehogy odavágjam valaminek! :P
Sajnos nem tudtam venni papír tortadobozt, így nagyon megnehezítettem a dolgomat...
Tényleg be kellene szerezzek egy műanyag tortahordót... :/

Isten éltessen sokáig Marika! :)

Fondant házilag

A fondant egy nagyon jó dolog, marcipán helyettesítő bevonat, könnyen dekorálhatunk vele tortákat, készíthetünk rá figurákat, és nem utolsó sorban sokkal olcsóbb, mint a marcipán!
Ez a változat pedig még olcsóbb, mint a bolti fondant, aminek kilója kb 1800-2000Ft között mozog.
Hozzávalók:
6 ek. víz, 1 csapott ek zselatin(érdemes Dr.Oetker-t használni, mert a HorváthRozistól nem lesz fehér egészen), 2 ek méz, 1 ek margarin/vaj, porcukor amennyit felvesz(kb 400-500gr)
(Mérjünk ki mindent jó előre, mert ha főzés közben mérjük becsomósodhat a zselatin, könnyen odaéghet!)
Langyos vízben feloldjuk a zselatint, majd lassú tűzőn összemelegítjük a vajat, mézet. Mikor szép homogén állagúra sikerült elkeverni, akkor kezdhetjük beledolgozni a porcukrot. Nem kell átszitálni, csak nyomkodjuk szét még a zacskójában a csomókat és szórhatjuk is bele a masszába!
Folyamatosan keverjük ameddig csak tudjuk, aztán ha már nem megy, akkor borítsuk ki a munkalapra és ott gyúrjuk tovább. Akkor jó, ha még egy picit ragad a massza, de már jól gömbölyíthető.
Ha gumi szerű az állaga az nem jó, akkor túl sok benne a zselatin, ha szakad, akkor pedig a porcukor sok.
Érdemes egy napot folpakkban a  hűtőben pihentetni, utána tudjuk akár színezni is pl. porételfestékkel, vagy ha folyékony van akkor az elején kell ételfestékkel kipótolni a víz kis mennyiségét.



2014. április 23., szerda

After Eight torta

Ismét tortát sütöttem!
 Kedves barátnőmnek, Rékának 23. születésnapjára készítettem egy különleges tortát. Párja, Ádám adta az ötletet hogy After eight szerű legyen, mert az az egyik kedvenc csokija. Nagyon érdekes ízvilág ez a csoki-mentol keverék, kicsit aggódtam, hogy nem fog mindenkinek bejönni, de úgy gondoltam, hogy az ünnepeltnek sütöm a tortát, aki elvileg nagyon szereti, szóval nem lehet baj! :D

A torta alapja kakaós piskóta, amit étcsokival vontam be, majd egy mentolos vajkrém réteg és a mentolos csoki darabok választottak szét. Tetejét mentolos cukormázzal vontam be, az oldalára pedig a vajkrémből készítettem szép spirálos "rózsákat". És persze ami elmaradhatatlan az én tortáimról: Marcipán figura helyett én a Bullyland figurákat részesítem előnyben, így tehát most is ez díszítette. Gyönyörűséges kék ruhás Hamupipőke ült a tortán üvegcipellőben :)
Na és akkor jöjjön a recept: A piskótához a szokásos piskóta receptet használom, amit megtalálsz ITT.

Vajkrém:
  • 750 gr. vaj
  • 500 gr. porcukor
  • 1dl víz
  • 4db fekete HALLS cukorka
A vizet felforraltam, beledobtam a cukorkákat, folyamatos kevergetés mellet kivártam míg teljesen elolvadnak (VIGYÁZAT! HA FELETTE ÁLLUNK, FIGYELJÜNK, MERT NAGYON MENTOLOS, ÉS ESETLEG ELKEZDHETI CSÍPNI A SZEMÜNKET! De egyébként megfázásra, orrüregek és tüdőtisztításra teljesen alkalmas :D). Miután elolvadtak a cukorkák,  szoba-hőmérsékletű vajat a porcukorral és a mentolos cukorsziruppal robotgéppel jól kikevertem. Én még adtam hozzá egy pár csepp kék ételfestéket is, mert Hamupipőke ruhája is kék. A kész vajkrémet habzsákba töltöttem és hűtőbe tettem, amíg az étcsokiréteget elkészítettem.
  • 2 tábla étcsokoládé
  • 2 ek. olaj
A csokit vízgőz felett megolvasztottam, és az olajat beletettem. Kihűlt piskótát kettévágtam, és megkentem a csokival, majd szépen lehűtöttem (én ilyenkor kiteszem az erkélyre, de persze most már melegebb van kint, szóval lehet a hűtő jobb ötlet, csak legyen benne elég hely :) ).



Következő lépésként a vajkrém körülbelül 1/3-ával megkentem a csokis piskótát, majd rá pakoltam az After eight csokikákat, nem muszáj az összeset, 10 db-ot használtam fel kb. 
Rá a csokis piskóta tető és vékonyan bevontam vajkrémmel, majd az oldalára szép vajkrém "rózsákat" próbáltam nyomni. Nekem sokat segített egy VIDEÓ, sőt igazából innen jött az ötlet is a vajkrém bevonatra. 
Végső, legutolsó lépésként a tetejére készítettem egy mignonhoz hasonló bevonatot, mert úgy gondoltam, hogy a vajkrémben lévő mentolos íz nem adja egészen vissza az After eight jellegzetes ízét. 

Tehát mentolos cukormáz:

  • 1-1,5 dl víz
  • 1csomag fekete HALLS cukorka
  • kb.: 300-350 gr. porcukor
  • kék ételfesték
Hasonló eljárással készül mint előzőleg, felfőztem a cukrokat, aztán fokozatosan adtam hozzá a porcukrot és egy pár csepp ételfestéket. Annyi porcukrot adtam hozzá, hogy egy sűrű selymes fényű, de még önthető állagú máz alakult ki. Rá öntöttem a tetejére középre, ha ügyesek vagyunk akkor hozzá sem kell nyúljunk simogatni, mert elterül szépen, de ha még sem így történik( ahogy például nekem sem...), akkor egy műanyag spatulával elegyengetjük.
Másnapig hűtőbe tettem, aztán tálalás előtt 15 perccel érdemes kivenni a hűtőből, mert különben nagyon nehéz felszeletelni. TAPASZTALATBÓL ÍROM!!! :D 

Nagyon úgy gondolom, hogy átnevezem a blogomat arra, hogy Sajátbőrömöntapasztaltam.blogspot.hu :D De talán még a koromra és kíváncsiságomra foghatom a dolgot!

Boldog szülinapot Réka!!! :)

 Az erőpróba: Vajon sikerül felvágni? :D

Most így a végén felsorolnám a tapasztalataimat ezzel a sütivel kapcsolatban:
  1. A sütőport mindenképpen a liszttel elkeverve tegyük csak a tojásokhoz, különben nem lesz finom.
  2. Mindig ellenőrizd le, hogy melegszik-e a sütő, nehogy akkor derüljön ki, hogy nem gyulladt be, amikor már a formában van a tészta és tennéd a sütőbe.
  3. A kisült piskótát a sütőben hagyjuk kihűlni, mert különben összeesik.
  4. A csokit ne égesd oda, mert különben nem tudod megkenni vele a piskótát.
  5. Igaz, hogy most volt Húsvét, de attól még, hogy a tojásfestékre az van ráírva, hogy ételfesték, még nem biztos, hogy egy édes tortába bele kellene tenni. Mivel ez sós ételfesték. Ugye-hogy-ugye...?!
  6. Amint már azt írtam, tálalás előtt min. 15 perccel vegyük ki a hűtőből, mert különben lehetetlen lesz felvágni! :)

2014. április 13., vasárnap

Nagyon csokis csokitorta



Kis-nagy húgomnak 12. születésnapjára készítettem egy ilyen fincsi, tinik kedvence tortát.
 Hozzávalók a piskótához:
  • 6 tojás
  • 6 púpozott e.k. liszt
  • 6 csapott e.k. cukor
  • 3 púpozott e.k. keserű kakaópor
  • 1 csomag sütőpor
Hozzávalók a ganache krémhez:
  • 180 gr. étcsokis tortabevonó
  • 200 ml. habtejszín
Amit még használtam hozzá:
  • 20 db babapiskóta
  • 500 gr. eper
  • 3 e.k. cukor a szirup főzéshez
  • kb. ugyanennyi víz
  • 7 csomag Kit-Kat csoki
  • 4 csomag Smarties
  • Nutella a torta bevonásához




Első lépésként a piskótát készítettem el a szokásos módon: szétválasztom a tojásokat, a sárgáját kikeverem a cukorral, liszttel, kakaóval, és a sütőporral. Majd a fehérjét kemény habbá verem. 1/3-át teszem először bele a lisztes keverékbe, hogy fellazuljon kicsit, majd a többi részét is óvatosan beleforgatom. 160fokra előmelegített sütőbe teszem és kb. 30perc elteltével tűpróba után a lekapcsolt sütőben hagyom kihűlni.
Amíg hűl, elkészítjük a ganache-t. A csokit apróra törjük, és a tejszínt felforraljuk, és jól nyakon öntjük a csokit :) 
Kézi habverővel csomómentesre keverem, és "kiteszem az erkélyre hűlni" (a lényeg hogy jól kihűtjük).
Aztán megpucolom az epret és felfőzöm a cukorral sziruppá. A babapiskótát beáztatjuk a szószba, majd félre rakjuk, mert valószínűleg már kihűlt a ganache. 
Robotgéppel felverem, és a kettévágott piskóta egyik felét megkenem a fele krémmel. Megpakolom szépen sorjában a piskótákkal, és a maradék epret is ráteszem. A ganache másik felét most használjuk fel, az eper réteg tetejére kenjük. Mehet rá a kakaós piskóta fedél. Nutellával bevonjuk az egész tortánkat, hogy ráragadjon a Smarties is és a Kit-Kat is. A rózsaszínű csokidrazsékból kiraktam a torta közepére egy 12-est és a többi színt köré szórtam. Így kissé egy szemvizsgálat feladataként néz ki, de szerintem jópofa lett!
Végül a Kit-Kat csokikat félbetörve egyesével felsorakoztattam a torta szélére éééés KÉSZ! :)

Vigyázat! Nagyon CSOKIS!!!! :)

Nagyon Boldog Szülinapot Namesz!!! :)


2014. március 9., vasárnap

Steampunk inspiráció





Mint az előző bejegyzésemben is említettem, most nagyon benne vagyok ebben a steampunk stílusban és a héten megkeresett Niki barátnőm, hogy férjének születésnapjára készítsünk tortát. Neki is nagyon megtetszett ez a stílus, mutatott is pár ötletet, milyet szeretne. Kakaós piskótából, vaníliás-kókuszos krémmel töltött, fondant bevonattal a tetején. Péntek este munka után átmentem hozzájuk, rögtön neki álltunk a sütésnek :)
Azért előtte mutatok egy pár képet, ami inspirált minket :)



A torta alapot gyorsan összeállítottuk 6 tojásból, 6púpos ek lisztből, 6csapott ek cukorból, kb 3ek instant kakaóporból, 1csom sütőporból.
Tojásokat cukorral jól kikevertük robotgéppel, majd a többi hozzávalót is belekevertük.
Kivajazott tortaformába öntöttük és kb 180fokra előmelegített sütőben 30percig sütöttük.
Aztán kikevertük a krémet: Vaníliás pudingot főzött Niki, amibe bele kevertünk annyi kókuszreszeléket, amitől jól besűrűsödött.
3 rétegbe vágtuk a kihűlt piskótát, és olvasztott étcsokival bevontuk a felső és az alsó réteget. Aztán mikor az is megdermedt, akkor beborítottuk a kókuszos krémmel. Majd a torta minden oldalát bevontuk kókuszos vajkrémmel, hogy tapadjon a fondant.
 Amíg a fondant-ot gyúrtuk, színeztük(amit egyébként én a Sütisdobozból szoktam venni), addig a tortát betettük a hűtőbe hűlni. Mivel barna alapra gondoltunk, ezért kakaóporral színeztük a fehér masszát. Kör formára, jó vékonyra kinyújtottam, és a vajkrémes alapra fordítottam. Amíg elegyengettem a bevonatot, addig a Niki a barna fondant különböző árnyalatából kisebb-nagyobb fogaskerekeket gyártott. Aztán rápakoltuk véletlenszerűen. Én csináltam egy zsebórát még, a Niki pedig egy szívet tartó robotot, ami a torta szélén lógatta a lábát! Nagyon jópofa lett, az oldalát pedig csillagcsavar-fejekkel dobtuk fel.


 1, Felülnézetből a torta

2, Niki féle Robot :)

3, Szeletelve :)

4, Luna és Hermész a szerelmes csacska-macska pár, akik nem segítettek sütni, inkább csak rendetlenkedtek... :D

Niki elmondása szerint nagy sikere volt a tortának, az íze is élvezhető volt, na meg látványnak sem utolsó! :)

Boldog Születésnapot Pali! :)


2014. február 1., szombat

Zúzmara fondtant torta

Tavaly beleástam magam a tortasütés rejtelmeibe is, méghozzá egy kedves barátnőm 23.születésnapjára.
Novembert írtunk, hűvös-nyirkos időjárás jellemezte a tájat. Ez a barátnőm pedig szinte él-hal a tündérek varázslatos és bűbájos világáért. Tehát készítettem egy ennivalóan (szó szerint) aranyos és téli tortát.


A torta alapja piskóta:
  • 8 tojássárgája
  • 8 tojásfehérje
  • 8 ek cukor
  • 8 púpozott ek liszt
  • csipet só
  • világoskék ételszínezék
A cukrot a sárgájával fehéredésig keverem, majd hozzá adom a lisztet, csipet sót, ételszínezéket, összedolgozom. A fehérjét kemény habbá verem, és óvatosan belekeverem a lisztes masszába. 2 tortaformát használtam, egy 26cm-est, és egy másikat ami fogalmam sincs mekkora, mert nem volt kisebb formám, és alufóliából készítettem egy kisebb peremet. Belekanalaztam a piskóta masszát, és egy habkártyával elsimítottam a tetejét, egy kis mélyedést hagyva a közepén, hogy ne legyen púpos. 
180°C-on 15-20 percig sütöm, amíg aranybarna nem lesz. A formában hagyom kihűlni.
A krémhez:
  • 250gr. mascarpone
  • 250ml  habtejszín
  • 200gr. porcukor
  • 250gr. áfonyaszósz
Felverem a habot, bele a cukor, a mascarpone és az áfonyaszósz. 
Rétegekre vágom a piskótát, és megkenem minden egyes részét. Nekem nagyon segített a habkártya, könnyen eltudtam simítani vele a krémet. Aztán jön rá a fondant.
A kisebb emeletet is ráhelyeztem, egy kis krémmel alásegíthetünk, hogy jobban megmaradjon a tetején.
Pizzavágóval könnyen leszedhetjük a felesleges fondant-ot a széleiről.
Én cukormázzal és a maradék fondant-nal díszítettem a tortámat.
Végül a torta csúcsdísze a munkahelyemről beszerzett Zúzmara forma, igazán különlegessé tette.
 1. Fondant pillangó
 2. Zúzmara hópelyhen (a csúcsok csúcsa :) )

3. És a kész torta :)

Mondanom sem kell, hogy meglepődött az ünnepelt. Nagyon különleges és kissé bizarr látványt nyújtott a mentakék piskóta a rózsaszín krémmel! :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...