Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fondant. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fondant. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 31., vasárnap

Esküvő és egy cseppnyi idegbaj

Mint ahogy azt ígértem, megírom Eszter nővérem esküvőjének történetét. Annyi mindenben akartam segédkezni, tényleg amit szóba hoztak, hogy még mit kell csinálni a készülődésben, rögtön jelentkeztem, hogy majd én! Persze, azért nem hagyták, de be kellett látnom, hogy nem is bírnám egyedül az egész esküvőt. Elégnek bizonyult a menyasszony haja, az ültetőkártyák, a hozzá tartozó nagy ülésrend táblája, illetve a torta. Igazából még a saját ruhámat is meg kellett varrnom, szóval az esküvő napjára rettenetesen kimerültem.
A tortát előző nap sütöttem, hajnali kettőig díszítettem, rózsákat sodortam fehér csokiból és cukormasszából.


  3 emeletes lett, az alsó rész egy feketeerdő jellegű, középen gesztenyekrémes, felül pedig egy kicsi marcipános torta csücsült. Nehezen oldottam meg a szállítást, külön dobozokba tettem az emeleteket és a díszeket is. Ott helyben raktam egymásra. Pár szál élő virággal is akartam díszíteni, rózsabimbókkal. De sajnos elfelejtettek nekem félre tenni, úgyhogy amikor eljött a torta ideje, akkor az asztali dekorációból csíptem le egy pár szálat. Tominak mondtam, hogy takarjon el, nehogy azt gondolják, hogy lopom a virágokat! Csak a vőlegény szülei vettek észre szerintem, de kínosan visszamosolyogtam rájuk vállat vonva. Remélem nem gondolják majd, hogy az újdonsült, drága menyük húga kleptomániás kicsit. Meg kell hogy mondjam, hogy tényleg nem sűrűn csinálok ilyet! Csak egyszer kétszer fordult elő, hogy például húsvétra nem volt a tojásfámhoz füvem, és a parkból, éjszaka kutyasétáltatás közben ástam magamnak egy kis szelet gyepet. Na meg azt is megemlíthetem, -a hosszú listám sorai közt szerepel-, amikor koszorút akartam fonni, de nem volt miből. Szintén a parkból nyestem magamnak vesszőt. Azt hiszem itt ki is merül súlyos kleptomániám. Tudom, ezzel már kezdeni kellene valamit, de térjünk vissza az esküvőre! :)

A menyasszony hajaKérem szépen, az úgy volt, hogy 2-3 héttel az esküvő előtt elkezdtünk hajakat, kontyokat próbálni. Eszti hozott képet és én meg igyekeztem legjobb tudásom szerint prezentálni a frizurákat. A reakció a következő volt: Hú ez nagyon jó, szuper ez jó lesz. Feri? Hogy tetszik? Feri: Nagyon szép, ez lesz az igazi.




 Következő héten ismét jöttek, mert nem volt jó mégsem, ja és egyébként sem kontyot szeretne, mert az nem áll jól neki.
Hmmm, ahham. oké...
Próbáltunk egy leengedett verziót is ahol egy hajpántot fontam a hajából. (Ami a hozott képen is úgy volt szerintem.) Reakció: Wáo, de jó, ez jó lesz! Feri: Igen, tényleg, ez a legszebb eddig!
Én pedig szárnyaltam a boldogságtól, hogy tetszik nekik.
Következő nap felhív a drágám, hogy s.o.s. festeni kell a haját, mert egy fodrász elrontotta. Konkrétan citromsárga az egész! Esztinek ombrés haja volt sötétszőkéből ment át a legvilágosabb szőkéig. A tövét már egyáltalán nem is festette, saját színe volt. Azért küzd már évek óta  hogy lenőjön. Most sárga az egész! PFFF.

 
Szóval azt is ki kellett javítani, közben még a saját ruhámmal is muszáj haladnom. Persze alig volt rá időm. Nem baj, kijavítottuk a haját. Végül a ruhám is kész lett, az ültető kártyák is, az ülésrend nagy táblája is, de még a torta is. Eljött végre a nagy nap.


2015.04.25.

Szombat reggel (miután hajnali kettőig tortát dekoráltam), nyolcra értem jött az örömapa és kisebbik fia, hogy elvigyenek a készülődés helyszínére. Esztiék házában gyűltünk össze, ahol a jegyespár, az örömapa, örömanya, sógor, sógornők, fotósok, sminkes várt. Azzal kezdte Eszter, hogy máshogy lesz a haj, mint ahogy azt kigondoltuk. De kezdjük el besütni, aztán majd beállítjuk. Eszter ült, én hátul sütöttem a haját, a sminkes pedig elöl festette az arcát. Közben az egyik kedvenc előadómat hallgattuk, Perry Como.t, mert az olyan megnyugtató. Mutatja a képet a leendő hajról, és mit látok?! A legutóbbi képet, amit már megcsináltam neki, a fonottat. Azt mondja, hogy Ő ezt akarja, nem pedig amit én csináltam! Azt hittem ott kapok idegbajt. A fotósok, és mindenki előtt elkezdtünk, -csak úgymond testvérekhez méltón- veszekedni. Vajon kinek van igaza, és hogy az nem úgy van és amit én csináltam az olyan Kati stílusú, ő pedig nem akar olyat. Bocsánat, azt hittem, hogy minden fodrász ott hagyja egy kicsit a saját stílusát egy frizurában, de persze a menyasszonynak van mindig igaza. Ezt többen is hangoztatták körülöttem.



Végül úgy csináltam, ahogyan értelmeztem, hogy szeretné, és még beletűztem egy virágdíszt.
Azt hittem idegösszeomlást kapok miután elmentek fényképezkedni. Azt éreztem, hogy csalódtak bennem, és kudarcot vallottam. Napközben aggódtam a torta miatt, hogy vajon elég lesz-e, lehet sütnöm kellett volna még valamit.
Anyu volt a továbbiakban a sofőröm, átjöttünk hozzánk. Nem tudom mostanra már, hogy hányszor sírtam el magam aznap, de biztosan a kimerültség miatt, meg az a sok stressz... Marcell hullámot szerettem volna csinálni magamnak, de arra sem volt időm a sok kiborulástól. Az esküvő előtt az étterembe kellett vinni a tortát, ami a város másik végén van. Persze már felöltözve mentem oda, nehogy elkéssünk a polgáriról.


 Természetesen sikerült késve érkeznem az eseményre, amin én lettem volna az egyik tanú. Nem én voltam a tanú. Utána az étterembe, nekem kellett volna elsőnek odaérni, hogy még elrendezzem a dekorációt, ha esetleg nem lenne rendben. Azt hiszem utolsó előtti lettem. A fotósok utánunk fél órával értek oda. Nem tudom miért, de pont aznapra rendeztek egy biciklis felvonulást, futóversenyt és rendőrnapot a főváros különböző pontjain. Mindenhol belebotlottunk valamibe.
>SÍRÁS-BŐGÉS-FOGCSIKORGATÁS<
Egész nap nem ettem semmit, olyan ingerült voltam. Komolyan mondom, a saját esküvőmön tizedrészt voltam csak ideges. Ez nem is az én esküvőm! Na jó, bólét ide! Mikor ér véget ez a borzalmas nap?! Hamarosan. Innentől már nem volt gáz, sokat táncoltam, még a vőlegénnyel is! Tomi innentől érezte borzalmasnak az estét. Miért kell neki is táncolnia?! Főleg attól borult ki, hogy mikor ketten ráztuk, akkor én elvileg ott hagytam, hogy szólózhassak... Mih?! Ő neki is azt kellett volna csinálnia, akkor nem lett volna baja! :D
Készítettem egy "vendégkönyvet" is, amire mindenkinek rá kellett pecsételnie az ujját, aki jelen volt.


Játékot is vezettem, aminek nagyon örültek. Impróztam. A tortának is nagy sikere volt. Elvileg elég volt, szép volt, bár nekem még mindig vannak kételyeim. Ami fura, hogy másnap is kutyául éreztem magam, amiért nem teljesítettem 120%-ot. Talán most egy ideig nem vállalok lagzikat. Egy ideig. Ha sikerül klónoznom magam, akkor csinálok egy multifunkcionális üzletet, ahol esküvőszervezés, fodrászat, fotózás, torta rendelés, divattervezés egyaránt elérhető lesz egy emberen keresztül, illetve a klónjaimon. Akkor keressetek meg ismét ilyen problémákkal, mint amilyen egy esküvő is. Köszönöm. Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, de egészben ki kellett adnom magamból ezt a sztorit.


2014. december 30., kedd

The Fairy Tree Cake



Ezt a tortát még novemberben sütöttem, de valahogy annyira sok dolgom volt, hogy még nem tudtam feltölteni és megírni. Szóval...
...Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Niki tündérke, aki éppen novemberben töltötte be a 24. életévét. (Ha emlékeztek, tavaly is neki sütöttem a Zúzmarás tortát) Mi sem lehetne jobb tortaötlet egy házias tündér asszonykának, mint sem egy erdőszéli varázskunyhó, varázsgombákkal egy minifában. Tele őszies színekkel, összegereblyézett levelekkel, madárkákkal.

A takaros otthon hozzávalói:
  • Diós piskóta
  • Nutellás mascarpone krém
  • Fondant
  • Ételszínezék
  •  Fogpiszkáló
  • 6db muffin
 Első lépésként megsütöttem a piskótát, amit apróra tört dióval kevertem ki. Kis tortaformát használtam(18cm), hogy kicsit magasabb, "fás" jellege legyen, ne pedig hagyományos torta forma. 
Amíg sült, addig elkészítettem a nutellás mascarpone krémet: 200ml habtejszínt felvertem habosra, majd belekevertem 250gr. mascarpone krémet. Igazi Nutellával ízesítettem, 5-6 ek. elég is bele, hogy nutellás legyen, de még azért nem olyan tömény. 



Ha kihűlt a piskóta, 3 rétegre vágom, majd megtöltöm a krémmel. Hagytam annyi krémet, hogy a torta külsejére is jusson a fondant alá. Ja, igen a külsejét is megkentem a krémmel, vékonyabban, mint a belsejét és betettem a hűtőbe kicsit dermedni. Azért fontos a külsejét is ilyen módon alapozni, hogy ne száradjon ki a piskóta és ez segít a fondant-t a helyén tartani, nem csúszik le a tortáról.
Megsütöttem a diós muffinokat is, ami az érdekesség, hogy tényleg muffint sütünk, nem piskóta alappal töltjük meg a formát! Sokkal egyszerűbb, hamarabb kész van, nem kell hozzá annyi tojás, nem lehet elrontani! A lényeg, hogy 6dkg darált diót tegyünk bele és pont ugyanennyivel kevesebb lisztet.
Ha megsült és kihűlt, akkor a tetejüket lekenjük a nutellás krémmel.
Jöhet a díszítés!! :)
A fondant felét(én 1kg fondant-ból dolgoztam, tehát 50dkg a fele) barnára színeztem porételfestékkel. Nem kell feltétlen homogén állagúra dolgozni a színét, lehet kicsit márványos is. Ez lett a fa kérge. 
Ezt mintázhatjuk fa erező mintával is, nekem sajnos még nincs olyanom, ezért én csak ételfestő filccel rajzoltam erezetet.
Most jöhetnek a falevelek. Narancsos-barnás-zöldes fondant-t gyúrtam, amit kis rombuszokká vágtam, majd felpödörtem, így már kissé száraz levél hatása lett. Belenyomkodtam egyesével a muffin tetejébe, majd kis feles poharakban találtam nekik helyet megpihenni. Gyorsan elkészítettem pár varázsgombát is, amit ételragasztóval illesztettem össze. Most használtam ilyet először, nagyon praktikus, gyorsan lehet vele dolgozni és tartós! :)


Már ismertek annyira, hogy tudjátok, a legutolsó utáni pillanatig tudok szöszmötölni. Most is így volt, még gyorsan gyúrtam egy tündért, ablakokat, madárkákat, mindent ami még eszembe jutott! Igen, lehet, hogy a kevesebb néha több... de azt gondoltam, hogy az ember lánya csak egyszer lehet 24 éves, nem?




Annyira megpakoltam a tetejét, hogy alig fért bele a dobozába! Viszont, most okosabb voltam, mint tavaly. Ugyanis, tavaly mikor vittem a tortát bkv-val, leszakadt az ég, mire odaértünk kész csoda volt, hogy a papírdoboz még egyben volt. Talán nem is volt egészen egyben, ha jól emlékszem. Na, de most-hogy ne ismétlődjön meg még egyszer ugyanez- ráhúztam egy NEJLONZACSKÓT! Visszaolvasva úgy tűnik, mintha azt mondtam volna, hogy én találtam fel a kereket... pedig nem, de akkor is nagyon jó ötlet volt, mert hogy idén is leszakadt az ég. Csak kinyögtem a végére a lényeget, na! :D

Egy szó, mint száz, épségben célba ért a csomag és ismét nagy ájulások közepette sikerült meglepnem az ünnepeltet és a vendégsereget egyaránt. :)

A következő képek már a bulin készültek:




Isten éltessen nagyon sokáig Niki! :)
(Bocsi, hogy késve tettem fel!)

Még azt akartam írni a végére az ételszínezékkel kapcsolatban, hogy én porételfestéket szoktam használni, ami kicsit drágább, mint a folyékony, de sokáig elég és nem lazítja fel a cukormasszát! Összesen 3színt kell megvásárolni, amiből bármilyen színt kilehet keverni. Jó, akkor még egy feketét is, ha nagyon muszáj... na.
Ennyi! :)

2014. május 23., péntek

Orchideás torta





Ezen a héten volt kolléganőmnek 40.születésnapja és kapott tőlem egy tortát :)
Málna-mascarpone krémes töltelékkel, lila fondant-nal volt bevonva. Tetejére pedig egy lila-fehér orchideát készítettem (nem azért mert Újpest drukker :D) 
Tortával a szokásos módon jártam el, 2 piskótát sütöttem, 2-2 részbe vágtam, és megtöltöttem a málnás mascarponével:
250gr.mascarpone, kb ugyanennyi málnalekvár, 2csom.(2x200ml) habtejszín.
Kemény habbá verjük a habtejszínt, belekeverjük a mascarpone krémet, végül ízlés függően a lekvár mennyiséget.
A kihűlt piskótát megkenjük vastagon (kb1,5cm) a krémmel, majd rétegezzük a piskótával. 
Az egész tortánkat befedjük a krémmel, és habkártya segítségével szépen elsimítjuk az "ügyet" :D
 Itt egy kis segítség, hogy csinálják a profik (Ő vajkrémmel készítette):


Hűtőbe tesszük, amíg előkészítjük a fondant-ot:
Porételszínezékkel  színeztem be a 3/4 részét, Püspöklila árnyalatúra, 1/4-ét fehéren hagytam az orchideának.
Előzőnap készítettem só-liszt-gyurmából erezetet az orchidea szirmainak, hogy olyan legyen mint az igazi :)
Már nem emlékszem melyik facebook-os csoportban osztotta meg valaki, hogy só-liszt-gyurmából készített sütipecséteket, de tovább gondoltam a dolgot és virágszirom erezőt készítettem belőle! :D


Ha megformáztuk a szirmokat, hagyjuk száradni fél napig-1napig, majd kezdhetjük megfesteni :)


A szirmok végeibe drótot szúrtam, hogy könnyen lehessen hajlítani, mikor összefogom őket. Összesen 5 szirom, középre pedig egy kisebb lila fondant darab megfodrozva, összecsavarva készült.

 Ez pedig már az összeállított, kész ORCHIDEA :)

 Végül beborítottam lila fondant-nal a tortámat és sötétlila cukormázzal "csipke szerű" indamintát rajzoltam rá.
Mehet rá a virág és....

...VOILÁ!!! :)

Nagyon nehéz volt elszállítani, főleg most, hogy ilyen dög meleg lett hirtelen... egyébként is mindig rohanok reggel, de így ezzel a tortával nagyon kellet figyeljek, nehogy odavágjam valaminek! :P
Sajnos nem tudtam venni papír tortadobozt, így nagyon megnehezítettem a dolgomat...
Tényleg be kellene szerezzek egy műanyag tortahordót... :/

Isten éltessen sokáig Marika! :)

Fondant házilag

A fondant egy nagyon jó dolog, marcipán helyettesítő bevonat, könnyen dekorálhatunk vele tortákat, készíthetünk rá figurákat, és nem utolsó sorban sokkal olcsóbb, mint a marcipán!
Ez a változat pedig még olcsóbb, mint a bolti fondant, aminek kilója kb 1800-2000Ft között mozog.
Hozzávalók:
6 ek. víz, 1 csapott ek zselatin(érdemes Dr.Oetker-t használni, mert a HorváthRozistól nem lesz fehér egészen), 2 ek méz, 1 ek margarin/vaj, porcukor amennyit felvesz(kb 400-500gr)
(Mérjünk ki mindent jó előre, mert ha főzés közben mérjük becsomósodhat a zselatin, könnyen odaéghet!)
Langyos vízben feloldjuk a zselatint, majd lassú tűzőn összemelegítjük a vajat, mézet. Mikor szép homogén állagúra sikerült elkeverni, akkor kezdhetjük beledolgozni a porcukrot. Nem kell átszitálni, csak nyomkodjuk szét még a zacskójában a csomókat és szórhatjuk is bele a masszába!
Folyamatosan keverjük ameddig csak tudjuk, aztán ha már nem megy, akkor borítsuk ki a munkalapra és ott gyúrjuk tovább. Akkor jó, ha még egy picit ragad a massza, de már jól gömbölyíthető.
Ha gumi szerű az állaga az nem jó, akkor túl sok benne a zselatin, ha szakad, akkor pedig a porcukor sok.
Érdemes egy napot folpakkban a  hűtőben pihentetni, utána tudjuk akár színezni is pl. porételfestékkel, vagy ha folyékony van akkor az elején kell ételfestékkel kipótolni a víz kis mennyiségét.



2014. március 9., vasárnap

Steampunk inspiráció





Mint az előző bejegyzésemben is említettem, most nagyon benne vagyok ebben a steampunk stílusban és a héten megkeresett Niki barátnőm, hogy férjének születésnapjára készítsünk tortát. Neki is nagyon megtetszett ez a stílus, mutatott is pár ötletet, milyet szeretne. Kakaós piskótából, vaníliás-kókuszos krémmel töltött, fondant bevonattal a tetején. Péntek este munka után átmentem hozzájuk, rögtön neki álltunk a sütésnek :)
Azért előtte mutatok egy pár képet, ami inspirált minket :)



A torta alapot gyorsan összeállítottuk 6 tojásból, 6púpos ek lisztből, 6csapott ek cukorból, kb 3ek instant kakaóporból, 1csom sütőporból.
Tojásokat cukorral jól kikevertük robotgéppel, majd a többi hozzávalót is belekevertük.
Kivajazott tortaformába öntöttük és kb 180fokra előmelegített sütőben 30percig sütöttük.
Aztán kikevertük a krémet: Vaníliás pudingot főzött Niki, amibe bele kevertünk annyi kókuszreszeléket, amitől jól besűrűsödött.
3 rétegbe vágtuk a kihűlt piskótát, és olvasztott étcsokival bevontuk a felső és az alsó réteget. Aztán mikor az is megdermedt, akkor beborítottuk a kókuszos krémmel. Majd a torta minden oldalát bevontuk kókuszos vajkrémmel, hogy tapadjon a fondant.
 Amíg a fondant-ot gyúrtuk, színeztük(amit egyébként én a Sütisdobozból szoktam venni), addig a tortát betettük a hűtőbe hűlni. Mivel barna alapra gondoltunk, ezért kakaóporral színeztük a fehér masszát. Kör formára, jó vékonyra kinyújtottam, és a vajkrémes alapra fordítottam. Amíg elegyengettem a bevonatot, addig a Niki a barna fondant különböző árnyalatából kisebb-nagyobb fogaskerekeket gyártott. Aztán rápakoltuk véletlenszerűen. Én csináltam egy zsebórát még, a Niki pedig egy szívet tartó robotot, ami a torta szélén lógatta a lábát! Nagyon jópofa lett, az oldalát pedig csillagcsavar-fejekkel dobtuk fel.


 1, Felülnézetből a torta

2, Niki féle Robot :)

3, Szeletelve :)

4, Luna és Hermész a szerelmes csacska-macska pár, akik nem segítettek sütni, inkább csak rendetlenkedtek... :D

Niki elmondása szerint nagy sikere volt a tortának, az íze is élvezhető volt, na meg látványnak sem utolsó! :)

Boldog Születésnapot Pali! :)


2014. március 1., szombat

Vajkrém mentes CUPCAKE


Hétvégén szülinapra voltam hivatalos, 21.születésnapra.  Így hát gondoltam, hogy vinnék sütit, méghozzá CUPCAKE-et. Igen ám, de hát a cupcake-hez állvány is kell nemde bár? De de bár! Szerettem volna egy vagány, steampunk stílusú állványt készíteni méghozzá fogaskerekekből, csavarokból,esetleg bicikli lánc tárcsából, mindenféle fém alkatrészből(most nagyon benne vagyok ebben a stílusban). Megálmodtam és meg akartam csinálni, rákerestem interneten hátha van valamilyen hasonló, de sajnos még csak megközelítőleg hasonló állványt sem láttam. Kerestem fém alkatrész boltot, lehetőleg használt cikkeket árusító helyeket, de sajnos nem hozott a keresés megfelelő eredményt. Elküldtem Tomit a MÉH telepre, de ott meg nem lehetett vásárolni, csak ők akartak venni Tomitól (persze nem volt nála semmi eladható fémérték, szóval hagyjuk... :P). Tehát lejjebb kellett adjam az elvárásaimat, gondoltam, hogy papírmasé szerű dologból készítek "fém" alkatrészeket és majd összeragasztom. Persze ez sem sikerült... gyenge lett amit ragasztottam és sajnos nem tartott volna meg 24db muffint. Még lejjebb kellett mennem. Végül vettem egy karton alapú hagyományos cupcake állványt, amit be akartam vonni barna csomipapírral amit előtte megrajzoltam volna. Jajj de ott az a volna...Persze ha már nem lehet fémből, legalább dizájnos legyen már! -gondoltam én-  Aztán mivel állandóan időhiányban szenvedek, -komolyan most már kitalálhatnának valami bogyót erre is...- ezért sajnos ez a verzió is megbukott. Sima fehér karton állványra pakoltuk rá a muffinokat. Tetejüket fondant-tal bevontam és fogaskerék-szerű alakzatokat készítettem rájuk(hogy utaljak a megígért stílusra). Ajándéknak pedig egy rajzot készítettem amiben szerintem sikerült eltalálni a stílust és ami különleges benne, hogy az ünnepelt van megrajzolva ebben a hihetetlen steampunk világban. Legalább ezt megtudtam úgy valósítani, ahogy azt elképzeltem!


Ez volt a vázlata a rajznak, a kész művet nem fényképeztem le sajnos, remélem majd az ünnepelt átküldni nekem is.


Na de a RECEPT:
 Hagyományos muffin alaprecept helyett felhívtam nagymamámat és elkértem tőle a fantasztikus KAKAÓS KEVERT tésztáját. feldobtam egy kis csokival és barack ízzel. A kész muffinok tetejét bevontam vékony réteg baracklekvárral(én nem rajongok ezekért a vajkrémes rémségekért, ami Amerikában hódít), és kész fondant-ot színeztem kávéval barnára és annak árnyalataira. Igazából csak színező anyagnak képzeltem el a kávét. de mikor megkóstoltuk, nagyon jól passzolt az édes csokis-barackos ízvilághoz ez a kesernyés kávé íz. Kinyújtottam, kb akkora köröket vágtam ki belőle mint amekkora a muffin teteje és a lekvárra rásimítottam. aztán díszítettem fogaskerék-anyacsavar-szárny motívummal szintén fondant-ból.
  • 2 db tojás
  • 25dkg cukor
  • 12dkg margarin 
  • 3-4dl tej (amennyitől sűrű palacsintaszerű állaga lesz)
  • 4-5dkg keserű kakaópor
  • 40dkg liszt
  • 1csomag sütőpor
  • 1 citrom reszelt héjja
  • 3-4 ek baracklekvár
Én először a tojást a cukorral fehéredésig kevertem, majd a kissé megolvasztott margarint hozzáadtam. Kakaóporral is elkevertem, aztán jött hozzá a tej. Lassú fokozaton robotgéppel hozzákevertem a lisztet(sajnos csak most mikor írom, akkor tudatosul bennem, hogy lassan kellett volna keverni, akkor esetleg nem lett volna csoki maszlagos a világos nadrágom), sütőport és a citrom reszeléket. Végül belekanalaztam a lekvárt. 180fokra előmelegített sütőbe teszem a muffin sütőformával. Kb. 20 perc alatt megsül, illetve érdemes tűpróbával ellenőrizni az állapotát.
Este a tizenpár fős társaságból úgy láttam, hogy mindenkinek ízlett ez a meglepetés finomság, sőt mikor búcsúztam tőlük, az egyik barátságos Úriember(akinek sajnos elfelejtettem a nevét, ezért maradjon csak Úriember) kezet csókolt és kifejezetten megdicsért a tudományomért.
Végszóként, az ismételten sok bosszúsággal, stresszel járó sütögetés végül elismeréssel és sikerrel fejeződött be.


 

Ezek pedig már a partiképek közül kiválogatott legelőnyösebb képek a remekműről. :)



2014. február 1., szombat

Zúzmara fondtant torta

Tavaly beleástam magam a tortasütés rejtelmeibe is, méghozzá egy kedves barátnőm 23.születésnapjára.
Novembert írtunk, hűvös-nyirkos időjárás jellemezte a tájat. Ez a barátnőm pedig szinte él-hal a tündérek varázslatos és bűbájos világáért. Tehát készítettem egy ennivalóan (szó szerint) aranyos és téli tortát.


A torta alapja piskóta:
  • 8 tojássárgája
  • 8 tojásfehérje
  • 8 ek cukor
  • 8 púpozott ek liszt
  • csipet só
  • világoskék ételszínezék
A cukrot a sárgájával fehéredésig keverem, majd hozzá adom a lisztet, csipet sót, ételszínezéket, összedolgozom. A fehérjét kemény habbá verem, és óvatosan belekeverem a lisztes masszába. 2 tortaformát használtam, egy 26cm-est, és egy másikat ami fogalmam sincs mekkora, mert nem volt kisebb formám, és alufóliából készítettem egy kisebb peremet. Belekanalaztam a piskóta masszát, és egy habkártyával elsimítottam a tetejét, egy kis mélyedést hagyva a közepén, hogy ne legyen púpos. 
180°C-on 15-20 percig sütöm, amíg aranybarna nem lesz. A formában hagyom kihűlni.
A krémhez:
  • 250gr. mascarpone
  • 250ml  habtejszín
  • 200gr. porcukor
  • 250gr. áfonyaszósz
Felverem a habot, bele a cukor, a mascarpone és az áfonyaszósz. 
Rétegekre vágom a piskótát, és megkenem minden egyes részét. Nekem nagyon segített a habkártya, könnyen eltudtam simítani vele a krémet. Aztán jön rá a fondant.
A kisebb emeletet is ráhelyeztem, egy kis krémmel alásegíthetünk, hogy jobban megmaradjon a tetején.
Pizzavágóval könnyen leszedhetjük a felesleges fondant-ot a széleiről.
Én cukormázzal és a maradék fondant-nal díszítettem a tortámat.
Végül a torta csúcsdísze a munkahelyemről beszerzett Zúzmara forma, igazán különlegessé tette.
 1. Fondant pillangó
 2. Zúzmara hópelyhen (a csúcsok csúcsa :) )

3. És a kész torta :)

Mondanom sem kell, hogy meglepődött az ünnepelt. Nagyon különleges és kissé bizarr látványt nyújtott a mentakék piskóta a rózsaszín krémmel! :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...