Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 31., vasárnap

Esküvő és egy cseppnyi idegbaj

Mint ahogy azt ígértem, megírom Eszter nővérem esküvőjének történetét. Annyi mindenben akartam segédkezni, tényleg amit szóba hoztak, hogy még mit kell csinálni a készülődésben, rögtön jelentkeztem, hogy majd én! Persze, azért nem hagyták, de be kellett látnom, hogy nem is bírnám egyedül az egész esküvőt. Elégnek bizonyult a menyasszony haja, az ültetőkártyák, a hozzá tartozó nagy ülésrend táblája, illetve a torta. Igazából még a saját ruhámat is meg kellett varrnom, szóval az esküvő napjára rettenetesen kimerültem.
A tortát előző nap sütöttem, hajnali kettőig díszítettem, rózsákat sodortam fehér csokiból és cukormasszából.


  3 emeletes lett, az alsó rész egy feketeerdő jellegű, középen gesztenyekrémes, felül pedig egy kicsi marcipános torta csücsült. Nehezen oldottam meg a szállítást, külön dobozokba tettem az emeleteket és a díszeket is. Ott helyben raktam egymásra. Pár szál élő virággal is akartam díszíteni, rózsabimbókkal. De sajnos elfelejtettek nekem félre tenni, úgyhogy amikor eljött a torta ideje, akkor az asztali dekorációból csíptem le egy pár szálat. Tominak mondtam, hogy takarjon el, nehogy azt gondolják, hogy lopom a virágokat! Csak a vőlegény szülei vettek észre szerintem, de kínosan visszamosolyogtam rájuk vállat vonva. Remélem nem gondolják majd, hogy az újdonsült, drága menyük húga kleptomániás kicsit. Meg kell hogy mondjam, hogy tényleg nem sűrűn csinálok ilyet! Csak egyszer kétszer fordult elő, hogy például húsvétra nem volt a tojásfámhoz füvem, és a parkból, éjszaka kutyasétáltatás közben ástam magamnak egy kis szelet gyepet. Na meg azt is megemlíthetem, -a hosszú listám sorai közt szerepel-, amikor koszorút akartam fonni, de nem volt miből. Szintén a parkból nyestem magamnak vesszőt. Azt hiszem itt ki is merül súlyos kleptomániám. Tudom, ezzel már kezdeni kellene valamit, de térjünk vissza az esküvőre! :)

A menyasszony hajaKérem szépen, az úgy volt, hogy 2-3 héttel az esküvő előtt elkezdtünk hajakat, kontyokat próbálni. Eszti hozott képet és én meg igyekeztem legjobb tudásom szerint prezentálni a frizurákat. A reakció a következő volt: Hú ez nagyon jó, szuper ez jó lesz. Feri? Hogy tetszik? Feri: Nagyon szép, ez lesz az igazi.




 Következő héten ismét jöttek, mert nem volt jó mégsem, ja és egyébként sem kontyot szeretne, mert az nem áll jól neki.
Hmmm, ahham. oké...
Próbáltunk egy leengedett verziót is ahol egy hajpántot fontam a hajából. (Ami a hozott képen is úgy volt szerintem.) Reakció: Wáo, de jó, ez jó lesz! Feri: Igen, tényleg, ez a legszebb eddig!
Én pedig szárnyaltam a boldogságtól, hogy tetszik nekik.
Következő nap felhív a drágám, hogy s.o.s. festeni kell a haját, mert egy fodrász elrontotta. Konkrétan citromsárga az egész! Esztinek ombrés haja volt sötétszőkéből ment át a legvilágosabb szőkéig. A tövét már egyáltalán nem is festette, saját színe volt. Azért küzd már évek óta  hogy lenőjön. Most sárga az egész! PFFF.

 
Szóval azt is ki kellett javítani, közben még a saját ruhámmal is muszáj haladnom. Persze alig volt rá időm. Nem baj, kijavítottuk a haját. Végül a ruhám is kész lett, az ültető kártyák is, az ülésrend nagy táblája is, de még a torta is. Eljött végre a nagy nap.


2015.04.25.

Szombat reggel (miután hajnali kettőig tortát dekoráltam), nyolcra értem jött az örömapa és kisebbik fia, hogy elvigyenek a készülődés helyszínére. Esztiék házában gyűltünk össze, ahol a jegyespár, az örömapa, örömanya, sógor, sógornők, fotósok, sminkes várt. Azzal kezdte Eszter, hogy máshogy lesz a haj, mint ahogy azt kigondoltuk. De kezdjük el besütni, aztán majd beállítjuk. Eszter ült, én hátul sütöttem a haját, a sminkes pedig elöl festette az arcát. Közben az egyik kedvenc előadómat hallgattuk, Perry Como.t, mert az olyan megnyugtató. Mutatja a képet a leendő hajról, és mit látok?! A legutóbbi képet, amit már megcsináltam neki, a fonottat. Azt mondja, hogy Ő ezt akarja, nem pedig amit én csináltam! Azt hittem ott kapok idegbajt. A fotósok, és mindenki előtt elkezdtünk, -csak úgymond testvérekhez méltón- veszekedni. Vajon kinek van igaza, és hogy az nem úgy van és amit én csináltam az olyan Kati stílusú, ő pedig nem akar olyat. Bocsánat, azt hittem, hogy minden fodrász ott hagyja egy kicsit a saját stílusát egy frizurában, de persze a menyasszonynak van mindig igaza. Ezt többen is hangoztatták körülöttem.



Végül úgy csináltam, ahogyan értelmeztem, hogy szeretné, és még beletűztem egy virágdíszt.
Azt hittem idegösszeomlást kapok miután elmentek fényképezkedni. Azt éreztem, hogy csalódtak bennem, és kudarcot vallottam. Napközben aggódtam a torta miatt, hogy vajon elég lesz-e, lehet sütnöm kellett volna még valamit.
Anyu volt a továbbiakban a sofőröm, átjöttünk hozzánk. Nem tudom mostanra már, hogy hányszor sírtam el magam aznap, de biztosan a kimerültség miatt, meg az a sok stressz... Marcell hullámot szerettem volna csinálni magamnak, de arra sem volt időm a sok kiborulástól. Az esküvő előtt az étterembe kellett vinni a tortát, ami a város másik végén van. Persze már felöltözve mentem oda, nehogy elkéssünk a polgáriról.


 Természetesen sikerült késve érkeznem az eseményre, amin én lettem volna az egyik tanú. Nem én voltam a tanú. Utána az étterembe, nekem kellett volna elsőnek odaérni, hogy még elrendezzem a dekorációt, ha esetleg nem lenne rendben. Azt hiszem utolsó előtti lettem. A fotósok utánunk fél órával értek oda. Nem tudom miért, de pont aznapra rendeztek egy biciklis felvonulást, futóversenyt és rendőrnapot a főváros különböző pontjain. Mindenhol belebotlottunk valamibe.
>SÍRÁS-BŐGÉS-FOGCSIKORGATÁS<
Egész nap nem ettem semmit, olyan ingerült voltam. Komolyan mondom, a saját esküvőmön tizedrészt voltam csak ideges. Ez nem is az én esküvőm! Na jó, bólét ide! Mikor ér véget ez a borzalmas nap?! Hamarosan. Innentől már nem volt gáz, sokat táncoltam, még a vőlegénnyel is! Tomi innentől érezte borzalmasnak az estét. Miért kell neki is táncolnia?! Főleg attól borult ki, hogy mikor ketten ráztuk, akkor én elvileg ott hagytam, hogy szólózhassak... Mih?! Ő neki is azt kellett volna csinálnia, akkor nem lett volna baja! :D
Készítettem egy "vendégkönyvet" is, amire mindenkinek rá kellett pecsételnie az ujját, aki jelen volt.


Játékot is vezettem, aminek nagyon örültek. Impróztam. A tortának is nagy sikere volt. Elvileg elég volt, szép volt, bár nekem még mindig vannak kételyeim. Ami fura, hogy másnap is kutyául éreztem magam, amiért nem teljesítettem 120%-ot. Talán most egy ideig nem vállalok lagzikat. Egy ideig. Ha sikerül klónoznom magam, akkor csinálok egy multifunkcionális üzletet, ahol esküvőszervezés, fodrászat, fotózás, torta rendelés, divattervezés egyaránt elérhető lesz egy emberen keresztül, illetve a klónjaimon. Akkor keressetek meg ismét ilyen problémákkal, mint amilyen egy esküvő is. Köszönöm. Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, de egészben ki kellett adnom magamból ezt a sztorit.


2014. augusztus 4., hétfő

Torta Bogyóval és Babócával


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi-lány, akinek a harmadik születésnapját szerettem volna feldobni egy csodás tortával, a kedvenc meseszereplőivel: Bógyóval és Babócával!
Sajnos nem igazán ismertem eddig ezeket a figurákat, vagy egyáltalán, hogy miről is szól, mert nincs a közvetlen közelemben ilyen korú kisgyerek, akitől tanulhattam volna.
Így tehát megnéztem a neten egy pár részt, hogy inspirálódjak.
Nagyon aranyos volt az a rész, amikor az egyik kis csodalénynek születésnapja volt és az volt minden vágya, hogy lecsúszhasson egy szivárványról, a kis barátja pedig épített neki egy szivárványcsúszdát!
Rögtön elindult az agyam, hogy miként is tudnám megvalósítani azt a csúszdát... 
Természetesen elkészítettem a fondant-t, majd a szivárvány színeire megszíneztem porételfestékkel.
Magának a kis bogaraknak az elkészítése nem okozott nagy problémát, hiszen eléggé gyerekrajz szerű a mese, így nem tartott hosszú ideig a megformázásuk.

Részlet a meséből: a szivárványcsúszdán csúszdáznak :)

Így sikerült fondantból :)

A torta töltésére pedig tejszínes mascarpone krémet készítettem, amit fehércsokival és keserű kakaóporral ízesítettem.
A piskóta is felemás volt, sima és kakaós rétegekből állt.
A torta külsejét kakaós krémmel vontam be, majd erre jött rá a zöld fondant füves rét gyanánt.




Egy szelet rét a nagy mezőből :)

Úgy hallottam, hogy nagy volt az öröm, remélem majd máskor is lesz lehetőségem ilyen kis aranyosságot készíteni valaki aranyosnak! :)


2014. február 1., szombat

Egy rajzos délután a csajokkal :)

A héten szerdán szabadnapos voltam, pont mikor leesett az első hó. Így megkértem pár barátnőmet akikkel egy rajzsuliba jártam, hogy jöjjenek el hozzám és rajzoljunk egy jót! Sajnos már régen nem rajzoltam, se időm se kedvem nem volt hozzá. De gondoltam, hogy a jó társaság majd meghozza a hangulatot, és így is lett.
Persze azért tettem róla, hogy jó hangulat legyen, készítettem a nagy havas hideg időre való ínycsiklandó forralt bort!

7,5dl vörösborból készítettem, amihez 5dl vizet tettem. Majd 1ek szegfűborsot, és ugyanennyi szegfűszeget is. Kevés fahéjat, pár szelet narancsot is beledobtam. Végül forráskor 1ek cukrot és 2ek mézet csurgatok bele.
Sajnos képet nem készítettem róla, de ez egy elég hangulatos kép amit interneten találtam forralt borról. :)


Falatozni, pedig leveles tésztából készült "garbage croissant" készült :) Azért ez a neve, mert minden ami karácsony után maradt belesütöttem (igazából így hóvégére nem sok minden maradt, de ami volt azt bele tettem :)) Fahéj, mézes magyoró, jégcukor. Arra pont elég volt, hogy korgó gyomrunkat elhallgattassa.  :)

Ja, egyébként a rajzolás is jól sikerült, csak hogy szó essen róla :D  kiskutyámat Zizit rajzoltuk, aki lehetetlen modell, 5percenként változtatta a fekvőpozícióját... szóval csak gyors skiccek készültek róla :)

Ez egy fotó a gyönyörűségemről :) Rókakutyuskááám

Ezek pedig az 5perces Zizik :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...