Oldalak

2015. október 23., péntek

Férfi ing helyett csajos blúz



Állandóan csak azt halljuk, hogy ebben a világban mennyire jól helytállunk mi nők a férfiak segítsége nélkül is, mennyire önállóak vagyunk. Én inkább az az "old fashioned" típusú vagyok ilyen téren is. Köszönöm szépen, de maradjunk meg inkább az egyik kiegészíti a másikat elméletnél. Tudjátok, jin és jang, fekete és fehér, jó és rossz, férfi és nő. 
Ez az átalakítás is pont ilyen: "örököltem" egy pink nyári ruhát(ami nem egészen az én színem, de kiegészítő színként elfogadom), nem igazán hordtam eddig, aztán van egy fekete férfi ing is, amit szintén örököltem. Azt gondoltam, hogy össze kéne rakni ezt a két dolgot. Meglátjuk mi sül ki belőle! 
Szóval az ing galléros felső részére volt szűkségem, ujjatlan verzióra gondoltam. A ruhából pedig az alja lesz.  Jöjjenek a képek:

Tehát kimértem kb. 4cm-t az ujja-körtől, mert nincs szükségem az ujjára, azt levágtam.

Aztán mell fölött berajzoltam a "szívformát" ahonnan jön majd a pink anyag.

Az ujja-kört körben elszegtem, majd feltűztem gombostűvel rakott fazonra a pink anyagot.

-Aham, jó lesz, majd maximum "kiphotoshoppolom" a fejemet. :D Ezen nem lehetett segíteni :D

Varrunk, varrunk, varrunk :) 


Még utolsó simításként a gombokat lefestettem pinkre körömlakkal, plusz egy pár csillogó gyöngyöt felvarrtam a gallérjára, hogy még csajosabb legyen :) Aztán rájöttem, hogy nem nekem való ez a felső...

Hanem a "kis" húgomnak :) 

Hihetetlen hogy milyen szép húgom van! Ráadásul már akkora mint én, pedig majdnem 11év van köztünk. Hüpp-hüpp... :' )


Következő bejegyzésben ismét valami pink lesz. Most felszabom azokat a pink ruháimat amiket nem hordok, nem is tudom, hogy miért?! De majd megbarátkozom vele.

2015. június 21., vasárnap

Multifunkciós varrókészlet



Ezt a projektet már régóta ízlelgetem magamban. Egyszer láttam a neten, olyan kis praktikus, hogy csak csináltam magamnak egyet!
 Ja, és új fényképezőgépem van, most azt is kipróbáltam, de még csak most kezdünk barátkozni egymással! :)

Na, lássuk mire is lesz szükségünk:

  •  1 db befőttes üveg (kinek mennyi varrós dolga van, attól függ a mérete)
  • Gumiszalag
  • Kétoldalas ragasztó/pillanatragasztó/hobbi ragasztó
  • Anyagdarab a befőttes üveg szájától függően méretezve
  • Pompom/vattapamacs
  • Olló













Első dolgunk az, hogy a kupakra teszünk egy kis ragasztót. Ez fogja tartani a gumipántot, amit majd a csuklónkra tudunk erősíteni.




Feltesszük a karunkra, hogy beállítsuk a csuklóbőségünket, ne legyen túl szoros, de azért ne is csússzon le!



Ha méretre igazítottuk, akkor a felesleget levágjuk, majd teszünk még egy pár csík ragasztót a kupakra, ami majd a töltőanyagot fogja rögzíteni.


Miután beletettük a töltőt, a befőttes üveg fedelének a karimáját körbe ragasszuk, mert hamarosan ráhelyezzük a kimért anyagot.




Az anyag széleit szorosan hozzáillesztjük a karimához, nem baj, ha túllóg, azt le kell vágni.


A trimmelés után, ha maradt még a szélén valami kis fityegő-ahogyan a képen is látszik-akkor csippentünk még egy kis ragacsot, és azt is rögzítjük az alaphoz.



Próba 1-2-3... tádáám!


Nincs más dolgunk mintsem, hogy megtöltsük az üveget a kincseinkkel!



Kész is volnánk. Befőttes üvegben a szajré, fent tűpárna, minden a helyén van. 
Egyszerű, de nagyszerű.

Az ötletet pedig innen vettem: http://www.waittilyourfathergetshome.com/2013/04/01/mason-jar-sewing-kits/

2015. május 31., vasárnap

Esküvő és egy cseppnyi idegbaj

Mint ahogy azt ígértem, megírom Eszter nővérem esküvőjének történetét. Annyi mindenben akartam segédkezni, tényleg amit szóba hoztak, hogy még mit kell csinálni a készülődésben, rögtön jelentkeztem, hogy majd én! Persze, azért nem hagyták, de be kellett látnom, hogy nem is bírnám egyedül az egész esküvőt. Elégnek bizonyult a menyasszony haja, az ültetőkártyák, a hozzá tartozó nagy ülésrend táblája, illetve a torta. Igazából még a saját ruhámat is meg kellett varrnom, szóval az esküvő napjára rettenetesen kimerültem.
A tortát előző nap sütöttem, hajnali kettőig díszítettem, rózsákat sodortam fehér csokiból és cukormasszából.


  3 emeletes lett, az alsó rész egy feketeerdő jellegű, középen gesztenyekrémes, felül pedig egy kicsi marcipános torta csücsült. Nehezen oldottam meg a szállítást, külön dobozokba tettem az emeleteket és a díszeket is. Ott helyben raktam egymásra. Pár szál élő virággal is akartam díszíteni, rózsabimbókkal. De sajnos elfelejtettek nekem félre tenni, úgyhogy amikor eljött a torta ideje, akkor az asztali dekorációból csíptem le egy pár szálat. Tominak mondtam, hogy takarjon el, nehogy azt gondolják, hogy lopom a virágokat! Csak a vőlegény szülei vettek észre szerintem, de kínosan visszamosolyogtam rájuk vállat vonva. Remélem nem gondolják majd, hogy az újdonsült, drága menyük húga kleptomániás kicsit. Meg kell hogy mondjam, hogy tényleg nem sűrűn csinálok ilyet! Csak egyszer kétszer fordult elő, hogy például húsvétra nem volt a tojásfámhoz füvem, és a parkból, éjszaka kutyasétáltatás közben ástam magamnak egy kis szelet gyepet. Na meg azt is megemlíthetem, -a hosszú listám sorai közt szerepel-, amikor koszorút akartam fonni, de nem volt miből. Szintén a parkból nyestem magamnak vesszőt. Azt hiszem itt ki is merül súlyos kleptomániám. Tudom, ezzel már kezdeni kellene valamit, de térjünk vissza az esküvőre! :)

A menyasszony hajaKérem szépen, az úgy volt, hogy 2-3 héttel az esküvő előtt elkezdtünk hajakat, kontyokat próbálni. Eszti hozott képet és én meg igyekeztem legjobb tudásom szerint prezentálni a frizurákat. A reakció a következő volt: Hú ez nagyon jó, szuper ez jó lesz. Feri? Hogy tetszik? Feri: Nagyon szép, ez lesz az igazi.




 Következő héten ismét jöttek, mert nem volt jó mégsem, ja és egyébként sem kontyot szeretne, mert az nem áll jól neki.
Hmmm, ahham. oké...
Próbáltunk egy leengedett verziót is ahol egy hajpántot fontam a hajából. (Ami a hozott képen is úgy volt szerintem.) Reakció: Wáo, de jó, ez jó lesz! Feri: Igen, tényleg, ez a legszebb eddig!
Én pedig szárnyaltam a boldogságtól, hogy tetszik nekik.
Következő nap felhív a drágám, hogy s.o.s. festeni kell a haját, mert egy fodrász elrontotta. Konkrétan citromsárga az egész! Esztinek ombrés haja volt sötétszőkéből ment át a legvilágosabb szőkéig. A tövét már egyáltalán nem is festette, saját színe volt. Azért küzd már évek óta  hogy lenőjön. Most sárga az egész! PFFF.

 
Szóval azt is ki kellett javítani, közben még a saját ruhámmal is muszáj haladnom. Persze alig volt rá időm. Nem baj, kijavítottuk a haját. Végül a ruhám is kész lett, az ültető kártyák is, az ülésrend nagy táblája is, de még a torta is. Eljött végre a nagy nap.


2015.04.25.

Szombat reggel (miután hajnali kettőig tortát dekoráltam), nyolcra értem jött az örömapa és kisebbik fia, hogy elvigyenek a készülődés helyszínére. Esztiék házában gyűltünk össze, ahol a jegyespár, az örömapa, örömanya, sógor, sógornők, fotósok, sminkes várt. Azzal kezdte Eszter, hogy máshogy lesz a haj, mint ahogy azt kigondoltuk. De kezdjük el besütni, aztán majd beállítjuk. Eszter ült, én hátul sütöttem a haját, a sminkes pedig elöl festette az arcát. Közben az egyik kedvenc előadómat hallgattuk, Perry Como.t, mert az olyan megnyugtató. Mutatja a képet a leendő hajról, és mit látok?! A legutóbbi képet, amit már megcsináltam neki, a fonottat. Azt mondja, hogy Ő ezt akarja, nem pedig amit én csináltam! Azt hittem ott kapok idegbajt. A fotósok, és mindenki előtt elkezdtünk, -csak úgymond testvérekhez méltón- veszekedni. Vajon kinek van igaza, és hogy az nem úgy van és amit én csináltam az olyan Kati stílusú, ő pedig nem akar olyat. Bocsánat, azt hittem, hogy minden fodrász ott hagyja egy kicsit a saját stílusát egy frizurában, de persze a menyasszonynak van mindig igaza. Ezt többen is hangoztatták körülöttem.



Végül úgy csináltam, ahogyan értelmeztem, hogy szeretné, és még beletűztem egy virágdíszt.
Azt hittem idegösszeomlást kapok miután elmentek fényképezkedni. Azt éreztem, hogy csalódtak bennem, és kudarcot vallottam. Napközben aggódtam a torta miatt, hogy vajon elég lesz-e, lehet sütnöm kellett volna még valamit.
Anyu volt a továbbiakban a sofőröm, átjöttünk hozzánk. Nem tudom mostanra már, hogy hányszor sírtam el magam aznap, de biztosan a kimerültség miatt, meg az a sok stressz... Marcell hullámot szerettem volna csinálni magamnak, de arra sem volt időm a sok kiborulástól. Az esküvő előtt az étterembe kellett vinni a tortát, ami a város másik végén van. Persze már felöltözve mentem oda, nehogy elkéssünk a polgáriról.


 Természetesen sikerült késve érkeznem az eseményre, amin én lettem volna az egyik tanú. Nem én voltam a tanú. Utána az étterembe, nekem kellett volna elsőnek odaérni, hogy még elrendezzem a dekorációt, ha esetleg nem lenne rendben. Azt hiszem utolsó előtti lettem. A fotósok utánunk fél órával értek oda. Nem tudom miért, de pont aznapra rendeztek egy biciklis felvonulást, futóversenyt és rendőrnapot a főváros különböző pontjain. Mindenhol belebotlottunk valamibe.
>SÍRÁS-BŐGÉS-FOGCSIKORGATÁS<
Egész nap nem ettem semmit, olyan ingerült voltam. Komolyan mondom, a saját esküvőmön tizedrészt voltam csak ideges. Ez nem is az én esküvőm! Na jó, bólét ide! Mikor ér véget ez a borzalmas nap?! Hamarosan. Innentől már nem volt gáz, sokat táncoltam, még a vőlegénnyel is! Tomi innentől érezte borzalmasnak az estét. Miért kell neki is táncolnia?! Főleg attól borult ki, hogy mikor ketten ráztuk, akkor én elvileg ott hagytam, hogy szólózhassak... Mih?! Ő neki is azt kellett volna csinálnia, akkor nem lett volna baja! :D
Készítettem egy "vendégkönyvet" is, amire mindenkinek rá kellett pecsételnie az ujját, aki jelen volt.


Játékot is vezettem, aminek nagyon örültek. Impróztam. A tortának is nagy sikere volt. Elvileg elég volt, szép volt, bár nekem még mindig vannak kételyeim. Ami fura, hogy másnap is kutyául éreztem magam, amiért nem teljesítettem 120%-ot. Talán most egy ideig nem vállalok lagzikat. Egy ideig. Ha sikerül klónoznom magam, akkor csinálok egy multifunkcionális üzletet, ahol esküvőszervezés, fodrászat, fotózás, torta rendelés, divattervezés egyaránt elérhető lesz egy emberen keresztül, illetve a klónjaimon. Akkor keressetek meg ismét ilyen problémákkal, mint amilyen egy esküvő is. Köszönöm. Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, de egészben ki kellett adnom magamból ezt a sztorit.


2015. május 16., szombat

Motoros születésnap

Ez a történet még januárban esett meg, Édesapám 50. születésnapját ünnepeltük. Megkértek, hogy süssek valami finomat apukámnak. Közben kiderítettem, hogy nem csak egy torta lesz, hanem lesz még a Brigi nővérem részére is és ha jól emlékszem még a Zsuzsi pót-anyukámnak is volt. Persze azt érdemes megemlíteni, hogy érthető legyen, hogy a családban a január zsúfoltig van születésnapokkal. Na, szóval olyat akartam sütni, ami kitűnik a tortatömegből, de még sem marad az ember nyakán a többivel egyetemben. Tehát nagy legyen, de fogyjon is el! Az alapötletem onnan jött, hogy apukám nagy motoros, szeret a sárban dagonyázni, száguldozni hegyre fel, völgybe le. Tehát egy saras-földes jellegű csokitortát képzeltem el, amin lángok szegélyezte szerpentin út vezet felfelé. Legfelül pedig egy tüzes karikát átugró motorra gondoltam.


Itthon nagyon sokféleképpen kísérletezgettem, hogyan tudnám megoldani, hogy felfelé vezessenek a lángok egészen a karikát is belobbantva. Azt gondoltam, hogy a szegély lehetne alkoholba áztatott meggy, de nem akart begyulladni rendesen, még a pálinkától sem. Egy éjszakán át áztattam benne, de utána sem. Ha éppen rálocsoltam és úgy gyújtottam meg, úgy égett, de akkor meg az egész tányér égett vele együtt. Kerestem leírást, képet, hogy csinált-e valaki ehhez hasonlót, találtam is egyet:

Nem mertem vállalni a kockázatot hogy beégek vele (szó szerint), ezért ki kellett találjak valami mást. Akkortájt láttam a neten, hogy valaki jeget akart csinálni a tortára és cukor szilánkokat készített, amit előtte kékesre színezett.


Gondoltam, miért is ne lehetne piros, narancssárga, mintha lángok nyaldosnák a szélét. Igazi kemény metál hangulatú motoros tortaaaa. JEAH!
Már csak a méretét kellett kigondoljam és azt találtam ki, hogy egy állványzatot építek kartonpapírból és azon lesz egy vékony réteg kakaós piskóta, amit narancslekvárral töltök meg.

Ez a karton alap, amit alufóliával borítottam be.

Ráültettem a tortát, majd bevontam csokikrémmel.

Dunakavicsból készítettem sziklákat a dombra, bevontam őket is csokival.

A torta tetejére pedig egy olyasmi motort vettem, ami színben apukámé. Sajnos márkára nem egyezik a kedvencével, mivel az ő kedvence a Husaberg, én pedig a neten csak Husqvarna-t találtam. Kicsit átalakítottam, mert az elején valami más számozás volt, viszon én kijavítottam 50-esre! :D



Mivel még két másik családtagomnak is szülinapja volt, ezért őket is ráültettem a tortára. Mint mindig, az utolsó pillanatig tudok dolgozni a tortákon, ezért ezúttal sem történt máshogy. Zsuzsit és Brigit, még aznap formáltam meg, hogy ők se maradjanak ki a buliból.


Nagyon meglepődtek, amikor elkezdték szeletelni és látták, hogy csak egy vékonyka réteg süti ez a monstrum. 
Ismét megszenvedtem vele, de végül is megérte. 
Aztán készítettem még apunak egy kupont, amit ha bevált, sétarepülhet egy kisrepülővel. Mivel a másik nővérem (Eszter) pilóta, ezért elintéztem, hogy ha jó idő lesz, akkor repülhetnek. Annyira odavolt tőle! Sajnos nem írhatom le ide, mert még a digitális tinta sem bírná el azt, amilyen szavakat használt, úgy örült! :D


Hát így telt apukám ötvenedik születésnapja. Remélem mindent leírtam amit szerettem volna. Ja, egyébként még nem váltotta be a kupont, úgy hogy lehet hamarosan itt lesz az ideje! :)


Tornázni 73 évesen is lehet!

Nem fogjátok elhinni, mi történt velem tegnap! 
Szabadnapos voltam és elmentem Tárnokra a nagymamámhoz. Nővérem esküvője óta nem láttam, akkor is csak keveset beszéltünk, így hát meglátogattam tegnap. Finom spenótot főzött nekem, megebédeltünk, majd beszélgettünk mindenféléről. 
Mondta, hogy nagyon szépen lefogytam és én is azzal dicsekedtem, hogy milyen jól érzem magam a bőrömben, mert ahogy jöttem hozzá, majdnem lekéstem a vonatot. Futnom kellett a Délibe a busztól, magassarkúban és egyszer sem kellett megálljak, hogy összeszedjem az erőmet újból és nem is volt megerőltető. 
Aztán meséli, hogy egy hónapja ő is minden nap tornázik, a régi audiokazettájára. Még gyerekkoromból volt ismerős ez a kazetta, legalább 20-30éve meglehet ez a felvétel. Emlékszem, régen 6-7 évesen is erre tornáztunk Mamival! Aztán kérdeztem, hogy tényleg minden nap tornázol? Mire mondja, hogy igen, délután 4 felé szokta elkezdeni, 40perces a torna. Ránézek az órára: négy óra lesz öt perc múlva. Kérdezem, hogy ma már tornázott-e? Azt válaszolta, hogy még nem, de most itt vagyok, nem fog elkezdeni tornázni... De azért láttam, hogy csillog a szeme! :) Mondom neki, hogy én szívesen tornázok vele, még én sem voltam ma edzeni, csináljuk együtt! Annyira örült neki! Teljesen bezsongott, hogy együtt fogunk megint tornázni, mint régen! :) Hihetetlen, hogy 50 év korkülönbséggel, én 23 évesen, a Mami 73 évesen, együtt tornáztunk. 
A torna kazetta pedig egy Esztergályos Cecília aerobik kazetta volt. Tök jó zenék vannak alatta, tényleg jó kedve lesz az embernek! Olyan hasizom gyakorlatokkal, farizom erősítő feladatokkal van tele! Komolyan mondom, még én is elfáradtam! Az én nagymamám végig csinálta. Le a kalappal előtte! 
Most, hogy írom ezt a bejegyzést, egy kicsit kutakodtam az interneten, hátha van valami nyoma ennek a kazettának. FENT VAN AZ EGÉSZ A YOUTUBE-ON!!! Úgy hogy bátran ajánlom mindenkinek! Több részletben van feltöltve, de legalább megvan!
Nagy öröm volt ismét meglátogatni Őt, a kertben is voltunk, mindent megmutatott, mi hol terem. Tele lesz a kert csillagvirággal, ami gyerekkorom kedvenc virága. Van sok eper már, azt is szüreteltünk. Azt is megmutatta, hogy a szomszéd telken valami drogosok egy bunkert építettek és reméli, hogy nem jönnek át dorbézolni. Én is csak remélni tudom. Bár, ha át is jönnek, van egy nagy német juhász házőrzőkutya, a Szegál, aki mindenkit megugat, aki betolakodó. Engem imád, olyan mint egy nagyra nőtt kutyabébi!
Mára rendesen izomlázam lett, úgy tűnik hatásos volt a torna! :)




2015. május 6., szerda

Vissza a normál kerékvágásba

Tényleg nagyon rég írtam ide.
Sajnos (vagy éppen nem is olyan sajnos) nagyon sok dolgom volt az elmúlt hónapban, egy esküvőre kellett besegítsek, ami szinte minden időmet lefoglalta. Hamarosan erről is írok részletesebben, hiszen egyik nővéremnek volt esküvője és sok mindenben kérte a segítségemet. Dekoráció-haj-torta ügyben is.
Aztán lesz még divat irányban is bejegyzés, magamnak varrtam ismét, méghozzá az Ő esküvőjére. Sőt most jut eszembe, hogy még januárban meg akartam osztani veletek édesapám születésnapját is (nagyon elmaradtam mindennel, tudom!), akkor ünnepelte az ötvenediket.
Sokat hajaztam mostanában, pedig tényleg nem sok időm van. Szóval történés az volt, van, lesz. Csak már meg kellene írni. Remélem a héten lesz rá időm is. Közben sportolunk, edzünk, futunk. Zajlik az élet!
Addig is remélem, idén nem találnak meg a cserebogarak! Ez az egyik ok, amiért nem a május lesz a kedvenc hónapom.
Továbbiakban is sok sikert kívánok az érettségizőknek! :)


Ezt a Margitszigeten fotóztam futás közben. Azt hiszem tulipánfának hívják. Nagyon gyönyörű! :)


2015. március 6., péntek

Street Workout lvl 1


Mostanában sokan elkezdték ezt az edzésfajtát, sok mindenki támogatja, de legalább ugyanennyien vannak ellene. Pedig semmi rossz nincs benne, sőt a legjobb, hogy nem kell hozzá sok dolog, mert a súly az te vagy. Tomi szokta idézni Szókratésztől: ,,A férfinak nincs joga fizikai edzés területén amatőrnek lennie. Szégyen számára anélkül megöregedni, hogy látta volna azt a szépséget, erőt, amire a teste képes." Szerintem ez a mai világba ugyanúgy érvényes lehet nőkre is. Főleg, azokra akik még nem tapasztalták meg az anyai örömöket. Akiknek megadatott, hogy rekreálják önmagukat és megajándékozzák a Földet újabb lakókkal, azok idővel pedig fitt anyukák is lehetnek! Nekem mondjuk az volt az álmom, illetve még mindig az, hogy több gyermekes családanya lehessek. Igen, tudom fura, főleg azért, mert ez a generáció 24-25 évesen még mindig gyerekként viselkedik. Hogy is adhatna életet egy gyereknek olyan valaki, aki még saját maga is az?! Ilyenkor még mindenki tanulni akar, szakmát keres, utána munkát, majd ha minden jól megy és van 5-6 éves szakmai tapasztalata, akkor bevállalhat esetleg egy gyereket. Persze csak akkor, ha megtalálta a megfelelő génállományú apukát. Khm... kicsit elkalandoztam, de én nem akarok ilyen lenni!!!!

Na, mivel még kicsit messzebb állok az anyaságtól, ezért még bármit megtehetek. Tomi már másfél éve csinálja az edzést és nagyon sokat változott azóta. Mindig is nagy kontraszt volt kettőnk közt kilóban is, de alkatilag még inkább. Másfél éve volt 60kg, én pedig 83kg. Ugyanazt ettük, ugyanazt csináltuk, csak ő képtelen volt bármit is hízni, még pár dekát sem. Aztán a vettem neki a szülinapjára táplálékkiegészítőt, fehérje és szénhidrát keveréket és elindult a változás. Szeptemberben kezdte, aztán áprilisban, májusban abbahagyta. Azt hiszem akkor érte el a 80kg-ot. Mellette folyamatosan edzett, úgy, hogy nem hízott el vészesen, de mindenképpen egészségesebbnek nézett ki! Utána mondta, hogy most szálkásítani kell! Akkor elkezdett "diétázni" és folytatta az edzést. Szépen alakulgatott az izomzata. Most 74-76kg, de nagyon durván néz ki!
 Én ugye januárban kezdtem a diétámat és most egy hete edzek. Tomi mindenre edz, én csak a számomra leglényegesebbeket csinálom: has-comb-fenék. Sokan mondják a Tomi módszerét (vagy lehet magát a férjemet?) hajcsárnak, mert küzd, kitartó és a környezetében élőket is inspirálja, unszolja, hogy ők is csinálják!A legtöbben elfogadják, hogy ő ilyen, és próbálkoznak ők is.
Edzés után, pedig szoktunk pózolni a tükör előtt, feszítünk, ellenőrizzük az eredményeinket, megdicsérjük egymást!

Ezt legutóbb készítettem. Most vagyok 67,2kg.

Na az én órarendem a következő (mert, hogy órarend is kell, be kell osztani, hogy mikor akarsz edzeni, milyen gyakran, mikor legyen pihenőnap... nem lehet ám akármikor. Az nem rendszer, ezt is Tomitól tudom) :

Ezen kívül még le szoktunk járni ide hozzánk a RAM Colosseumba, ahol kiépítettek egy szabadtéri edző részt. Több gép is van, amit a saját súlyoddal kell használni. Tomi ajánlott még futást is nekem, mert elvileg az is elmaradhatatlan, hiszen az zsírégető! Főleg, ha a futásban is az intervallum edzést követjük.. Ami mondjuk azt jelenit, hogy 100 méter sprint, 100 méter kocogás egyfolytában váltakozva. A lényeg persze nem a távolságban rejlik, hanem a magas és alacsony pulzus váltakozásában. Erre még nem érzem magam 100%-ig felkészülve, de talán hamarosan ez is menni fog!


A végére tartogattam még néhány képet, hogy lássátok mennyit változtunk az évek alatt! :)



Ezeken a képeken volt Tomi körülbelül 60 kg.
Aztán jött a változás:


 76-80kg közötti állapot, tavaly augusztusban.



És most a kínosabb rész, rólam is... 80-83kg körül:





A vékonyabb állapotomról, még csak egy kép készült, az amit már fentebb is mutattam:


Persze az edzéshez elengedhetetlen, hogy valami szóljon a füledben, az is biztat, erőt ad, hogy csináld tovább. Youtube-on van fönt pár workout music, persze mást is lehet hallgatni, ami neked tetszik, vagy amitől erősebbnek érzed magad! :D

HAJRÁ! Edzésre fel!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...